"Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza!"
Leonardo Da Vinci
Kedves Látogató!
Szeretettel üdvözöljük, magam és pilótatársaim nevében. Köszönjük, hogy felkereste portálunkat. Reméljük, hogy információkban, képekben és tartalomban hozzá tudunk járulni az igényeik kielégítéséhez. Weboldalunk célja, hogy közelebb hozzuk Önökhöz ezt a nem mindennapi technikai sportot. Betekintést nyújtsunk a pilóták felkészülésébe, a hétköznapi edzőrepülésektől a világversenyekig.
Lehetőséget biztosítunk, hogy csatlakozzanak hozzánk, és néhány percre átérezzék azt az élményt amiben nap mint nap részünk van. Egy kisméretű sport repülőgép mindig más élményt nyújt mint a hatalmas utasszállító. A repülésben minden műfajnak meg van a maga szépsége. A motoros műrepülés a dinamizmusával, a vitorlázó műrepülés a lágy harmóniájával, a sárkányrepülés a természetközelségével.
Azoknak is meg szeretnénk felelni, akik életük első óvatos repülésére szánják el magukat, és azoknak is akik az ember és a gép felső határait szeretnék megérezni. Ha kell, készek vagyunk a rendelkezésre álló technika teljesítőképességének maximumára.
Az elmúlt 20 évben lehetőségem volt belekóstolni a repülés több ágába is. Azt hiszem számomra egy modern áramvonalas vitorlázógéppel repülni a legnagyobb élmény. Kényelmes, mint ha egy relaxáló fotelben ülne az ember. A kilátás semmihez nem hasonlítható. Az ember órákat képes így repülni és közben több 100 km-t megtenni. A gép motor nélkül suhan akár 200km/h tempó fölött is. Sokszor repülünk együtt madarakkal. Olyannyira közel, hogy szinte látható a gólyák, a sasok megdöbbent tekintete. Együtt a természettel. Kiismerni, megtapasztalni és felhasználni az időjárás elemeit. Nem vagyok megszállott. Nem akarok repülni mindig és minden áron, de amikor reggel meglátom a kék eget, megmozdul bennem valami, és szinte azonnal emelkednék. Azt hiszem ameddig az ember ilyen sok pozitív élményt kap ettől a sporttól, nehéz lesz a haube-t a szögre akasztani.